Maszatos, csíkos padló

Felmosás következtében természetesen mindig marad valamennyi víz a felületen. Amennyiben a víz nem teljesen tiszta, vagy ha a tisztítószer túl lett adagolva, miután megszárad a padló, csak a víz párolog el – minden szennyeződés, ásványi anyag, tisztítószermaradvány, ami a vízben volt, le fog száradni a padlóra.

maszatos padlo tisztitasa   maszatos padlo tisztitasa2

Ezután gyakorlatilag vízkőként vagy egyéb maradványként jelenik meg. A további felmosások következtében pedig egy vékony fátyol keletkezik rajta, mattabb is lesz a felület tőle. Ezen felül sok helyen látszik az, hogy amikor az ember a gumitalpú cipőjével rálép, akkor a cipő (ahogyan vákumot képezve ezekben a picike kis pórusokban, kiszippantja onnan a szennyeződést) helyén a felület előbb-utóbb foltokban tiszta lesz.

Ugyanez a jelenség történt ezen burkolatok esetében is. Ez olyan felületeken szokott megjelenni, ami nem teljesen sima, tehát egy picit porózus. Mint például az irodai laminált padlónk esetében.

Erre a problémára több megoldás is létezik. Az egyik legjobb az ún. száraz technológia. Ez azt jelenti, hogy mechnikus hatást kell biztosítani egy durvább szövetű anyaggal, ami gyakorlatilag kifényezi, lepolírozza ezt a szennyeződést a felületről. Ezt az apró, finom fátyolt. Ezt lehet kézzel is csinálni, ha valaki nagyon neki akar ugrani, négykézlábra ereszkedve vagy lábára téve rongyokat, tornagyakorlatokat csinál egész nap a házban. :) Ezt mi géppel szoktuk csinálni, egy egytárcsás súrolóval, aminek nagyon jó fordulatszáma van, legalább 150-et fordul percenként. Szépen ki tudja fényezni és leszedni ezt a szennyeződést.

Fontos, hogy miután a polírozással megvagyunk, még nincs vége a feladatnak. Mivel ez a szennyeződés, amit így leszedünk, egyfajta nagyon finom porként ki fog hullani ebből a törlőkendőből, ebből a rongyból. Tehát utána nagyon óvatosan egy száraz kendővel össze kell azt szedni. A legjobb az impregnált* (nedvesített) kendő.Vagy egy jó erős porszívóval felporszívózni. Ekkor van vége a feladatnak. Különben ez a por lerakódik, és újra bele lesz taposva a felületbe.

Ezt érdemes időnként megismételni egy-egy felületnél.Vagy nagyon oda kell figyelni, hogy a tisztítószert soha ne adagoljuk túl. Fontos, hogy megértse és megjegyezze mindenki, hogy attól, hogy több tisztítószert teszünk a vízbe, mint ami a gyárilag javasolt hígítási arány, attól nem lesz jobb. Attól csak rosszabb lesz! Azért van kiszámolva ez a hígítási arány, mert a víz csak egy bizonyos mennyiségű tisztítószert tud magában feloldani, és ezáltal a tisztítószerfelesleg, amit így felvesz, az telíti a szennyeződésfelvételi képességét. Így ezután már nem képes több szennyeződést felvenni, mivel azt megtöltöttük tisztítószerrel! És az hova fog kerülni? Vissza a padlóra, a földre.

Ha sima ásványvizet vesz az ember, akkor megnézi, hogy x mennyiségű vízben mennyi oldott ásványi anyag van. A víz is tud telítődni. A természetben nem tud megmaradni simán H2O-ként, hanem valamilyen szennyeződést magába fog vonni. A takarításban elterjedt, hogy fojtott ozmózisos vagy desztilált vizet használnak, amitől nagyobb lesz a felvevőképessége. A desztilált vízből párologtatás hatására csak sima H2O jut át a másik tartályba, gyakorlatilag egy "üres" vizet kapunk. Takarításkor több szennyeződést tud magába vonni. Ez a környezetbarát takarítás egyik módja. Tisztítószert is azért adagolunk az egyes vizekhez, hogy ezáltal megnöveljük a szennyfelvevő képességét. Alapból van ilyen képessége, de ezt még tudjuk növelni. De nem szabad átesni a ló túloldalára!

padlo tisztitas pusok ferenc2   padlo tisztitas pusok ferenc

Nagyon sokszor látom, hogy a takarítók nem használnak mérőeszközöket, hanem csak úgy löttyintenek egyet, és jó lesz az úgy! Én mindig mérni szoktam, és annyit teszek a vízbe, amennyit a gyártó javasol. Így mindig jó eredményt lehet elérni, és nem okozok pluszmunkát magamnak vagy kellemetlenséget a megrendelőnek. "Fel lett takarítva, de mégsem esztétikus, csíkos, maszatos, meglátszik a lábnyom..."


*impregnált kendő: olyan törlőkendő, amely át van itatva valamilyen tisztítószerrel (fertőtlenítőszerrel, bútorápolóval stb.). Nagyon kevés folyadékot tartalmaz, nem hagy csíkot maga után, gyorsan szárad, nem hagy nyomot maga után.

Ezek a kendők olyan porszemet is képesek összeszedni, amit nemhogy szemmel nem látunk, de még kézzel sem érzünk tulajdonképpen. Egy teljesen pormentes felületet tudunk vele létrehozni. Mikroszálas törlőkendőket is lehet ugyanígy használni, szóróflakonnal. Szórunk egy kicsit a kendőre, nem túl sokat. Az is egy nyirkos, impregnált kendő lesz így.

Szóljon hozzá!

Hozzászólás beküldése vendégként

0

Hozzászólások (6)