Felújítás utáni takarítás

A Promóddal nagyon sokat dolgozunk együtt, és alig van olyan pláza, ahol nem mi takarítottunk volna ki az üzletet a felújítás után. Tulajdonképpen a felújító csapattal dolgozunk együtt, pontosabban utánuk, és nagyon sok kis boltot csinálunk így meg.

Mindegyik helyszínen ugyanazt a burkolatot, ugyanazt a stílust használják. Egyfajta csúszásgátló burkolatot választottak ki, amire – ha a szakmunkások nem voltak elég óvatosak – különböző építőanyagok kerültek (ragasztók vagy egyéb dolgok), amelyet aztán elég nehezen tudtuk felszedni. Meg tudtuk oldani persze, sosem maradt ott maradvány, de sok munkánk volt vele.

felujitas utani takaritas01   felujitas utani takaritas02

Mivel áruházaknak dolgoztak, nagyon gyors munkát kellett végezniük, és sok munkát egyszerre végeztek el. Építették a falat, rakták a polcot, építették az álmennyezetet, csinálták a villanyszerelést... szóval mindenki egyszerre dolgozott. Sokszor nekünk is így kellett bemenni oda takarítani. Persze a végére mindig mi maradunk ott. Általában egy napot kaptunk, hogy takarítsuk ki. Ennek többnyire a fele azzal ment, hogy az utolsó munkásokat kellett szinte kiseperni. :) És csak a nap második felében tudtunk igazán érdemi munkát végezni, és rengeteg szennyeződést kellett kihordani.

Mivel eleve egy magas minőségű áruházról beszélünk, ahol nagyon szép a kivitelezés, nekünk is ugyanebben a minőségben kellett elvégeznünk a takarítási munkát.

felujitas utani takaritas03   felujitas utani takaritas04

Itt is volt kihívás. Pl. ez a hatalmas rács, amelyet záráskor húznak le. Nagy mennyiségű por volt rajta, amit le kellett tisztogatni. Kollégámnak elég hosszadalmas létrás feladata volt ezzel: rácsról rácsra, pontról pontra meg kellett csinálnia minden kis mélyedést, ahol be tudott férkőzni a por az építkezés során.

A felújítások után mindig mi takarítjuk ki a Promód üzleteket, és mivel rendszerint visszahívnak minket, így azt gondolom, sikerrel hajtottuk végre ezeket a projekteket.

felujitas utani takaritas05   felujitas utani takaritas06

Püsök Ferenc
Tisztítás-technológiai szakember
Tisztítás-Technológiai Tudományok Intézete gyakorlati oktatója

 

 

Szóljon hozzá!

Hozzászólás beküldése vendégként

0

Hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások