Négykézláb takarítani egy lépcsőházat?

Ez meg hogy lehetséges?

A helyzet az, hogy az idők folyamán nagyon sok eszközünk, gépünk összegyűlt, és különböző próbákat tettünk kefékkel, pedekkel (súróló műanyag alátétekkel) stb., míg valahogy arra jöttünk rá, hogy a régi, hagyományos, kézzel odanyomott eszközök sokkal hatékonyabbak, mint a gépek. A mai napig sem sikerült megfejteni ennek a pontos miértjét, viszont az eredmény látható. És a kollégáim sokkal jobban örülnek annak, hogyha jó eredményt tudnak elérni. Ezért néha „beáldozzák” a kezüket, lábukat, és kézzel végzik el a munkát annak érdekében, hogy az ügyfélnek szép, tiszta burkolatot tudjanak átadni. Így az ügyfél is elégedett és az emberek is sokkal jobban érzik magukat azáltal, hogy egy jó minőségű, tiszta munkát tudnak kiadni a kezükből.

negykezlabas takaritas1   negykezlabas takaritas3

Természetesen itt is használjuk a megfelelő munkavédelmi eszközöket, tehát a keze védve van, és olyan dörzsiket szoktunk használni, amelyek a gépek hatására adott esetben tönkre is mennek. A nagy fordulatot illetve azt a nyomatékot nem bírják, viszont a kézzel való munka során sokkal jobban eltávolítják a szennyeződést, és szó szerint egy újszerű, makulátlan burkolatot adunk ki a kezeink közül.

Tehát némely esetben, ha már annyira koszos a felület, akkor van, hogy a manuális tisztítás a megfelelő módja a takarításnak?

Igen, bár ez függ a burkolat tulajdonságaitól is. A mai burkolatgyártók meg dizájnerek, akik kitalálnak különböző 3D-s burkolatokat, próbálják szebbnél-szebbre megcsinálni, és ezek valóban gyönyörű szépek, jól néznek ki esztétikai szempontból, viszont a takarításuk nehézkesen megoldható. Az ember kézügyességénél jobb eszközt pedig nagyon nehéz létrehozni. Bár egyre jobb robotaink és gépeink vannak, olyan precíz munkát, mint amilyet a két kezünkkel vagyunk képesek végezni, azt nagyon ritkán lehet megoldani.

Mi pedig nem tesszük hátra a kezünket ilyenkor, nem emeljük fel, hanem odaállunk és megcsináljuk. És elérjük, hogy tiszták legyenek a burkolatok.

Püsök Ferenc
Tisztítás-technológiai szakember
Tisztítás-Technológiai Tudományok Intézete gyakorlati oktatója