Felszerelve mindenféle takarítási feladathoz

Említésre méltó az, amikor kivonulunk egy-egy helyszínre, és az autót úgy meg kell pakolni, hogy a végén már nézem én is, hogy mit, hova tegyek, hogy beférjen.

Elég sűrűn előfordul, hogy fordulni kell még egyszer vagy akár kétszer, hogy minden eszközt ki tudjak vinni a helyszínre. Egy-egy ilyen nagyobb munkánál eszközök sokaságát kell kihordanunk – tehát létrától kezdve állványon át, porszívók, különböző takarítási eszközök, a legkisebb kefétől kezdve a különböző egytárcsás súrolókig (ami kicsit nagyobb kefének számít). Ilyenkor általában olyan mértékben meg tudom pakolni az autót, hogy utána hosszú időbe telik kipakolni meg bepakolni is. És ha ez nem lenne elég, akkor még utánfutóval is tudok eszközöket kivinni. A nagy takarítógépet pl. utánfutóra kell kötni.

takarito kocsink belulrol

Tehát azt szeretnénk itt szemléltetni, hogy szinte nincsen olyan feladat, amihez ne rendelkeznénk, vagy amihez ne lenne elraktározva olyan eszköz, amivel a feladatot meg tudjuk csinálni. És azonnal tudunk reagálni ilyen eseményekre, és nem kell azon gondolkodnunk, hogy mit, honnan szerezzünk be, milyen eszközt, vagy hogy a megfelelő szakember rendelkezésre áll-e.

Mint ahogy az autó képe is mutatja: teljes felszereltséggel rendelkezünk mindenféle takarítási feladathoz. És ugyanúgy a megfelelő szakemberekkel is rendelkezünk ezek kivitelezésekhez.

Ugyanaz vonatkozik arra is, amikor egyszerű takarításhoz vonulunk ki egy helyszínre, akkor különböző takarító kocsikat viszünk ki, kétvödrös rendszereket, felmosókat, vödröket, porszívókat, és olyankor is elég sűrűn kicsinek bizonyul a kis teherautónk, és van úgy, hogy kétszer kell fordulni.

takarito kocsink

takaritogep utanfuton

Talán hamarosan teherautóra kell váltani. :) Viszont nagyon sokat dolgozunk mélygarázsokban, oda nehezebb leállni, ezért még a kis, dobozos autó is igen célszerű szerszám ilyen szempontból. De lehet, hogy ha még egy kicsit fejlődünk, akkor két-három autóval kell ezeket megoldanunk, mert egy már nem lesz elegendő.

Önnek nehézség, nekünk kihívás!

Keressen minket bizalommal!

Árajánlatkéréshez kattintson!

Püsök Ferenc
Tisztítás-technológiai szakember
Tisztítás-Technológiai Tudományok Intézete gyakorlati oktatója