Takarítás filmforgatásokon

Az elmúlt két évben megszaporodtak a forgatások Budapesten és környékén, illetve Magyarországon, és ennek mi is láttuk előnyét, mert sok helyre hívtak minket, hogy forgatási helyszíneken takarítsunk.

Olyan is előfordult, amikor már kicsit elhagyatottabb helyeken zajlott a filmezés, kérték, hogy a forgatás előtt takarítsunk ki. Volt olyan, amikor egy-egy forgatás elhúzódott több napon keresztül, és kérték, hogy a forgatás közben is takarítsunk. És mivel ezek a helyiségek elég sokszor bérelt helyiségek, így úgy kellett visszaadni a tulajdonosnak, ahogy azt kapták, tehát tisztán. Így a filmezés után is takarítottunk.

forgatas

Az elején csak egy-két helyszínre hívtak minket, aztán valahogy megtetszett nekik, ahogy rendet rakunk körülöttük, és kézről-kézre adogatták a telefonszámomat. Az egyik forgatási csoport adta a másiknak. Valahogy ők folyamatosan kapcsolatban állnak egymással, több cég tulajdonképpen, több forgatási csoport, de mégis megtaláltak, pedig sehol nem hirdettem azt, hogy én forgatási helyszínen is takarítok. Ez lesz az első blogbejegyzés, ami erről szól. Számos olyan helyszínre mentünk el, ami különlegesnek számít, pl. gyár pincéjébe, ahol rémfilmet forgattak. Kérdeztem is, hogy egy rémfilm helyszínén miért kell takarítani, ott általában az a lényeg, hogy koszos legyen. :) De az volt az érdekes, hogy a producer külön megmondta, hogy ezt a sarkot takarítsuk ki, azt ne takarítsuk ki, itt elég, hogyha maszatosan mosunk fel, itt ezt hordjuk el… és gyakorlatilag magát a szennyeződést is beállították a filmvászonnak megfelelően. Tehát nem volt nekik az jó úgy, ahogy volt koszos az a hely, át kell koszolni kicsit másképpen. :)

A filmben másképpen volt elképzelve, és azt úgy kellett beállítani. Volt olyan változat, amikor olyannyira alaposan kérték a helyszín takarítását, annyira fényesre kellett a padlózatot és a falfelületeket megtisztítani, hogy már tényleg minden takarítási tudást latba kellett vetni. Tükröződnie kellett a padlón a berendezésnek, és a filmjelenetek úgy voltak kialakítva, hogy gyakorlatilag a csillogó padló is fontos szerepet játszott.

Tehát itt két véglete is volt a takarításnak. Sokszor előfordul, hogy családi házakat bérelnek ki, és azt áttervezik, új bútorokat visznek be, átmozgatják a meglévőket. Viszont a tulajdonosnak ugye eredeti állapotába kell visszaadni a házát, lakását, hogy észre se vegye, hogy ott bármilyen felfordulás volt. Arról nem is beszélve, hogy volt olyan film, ahol egy héten keresztül egy kisebb lakásba 50-60 ember zsúfolódott be, a színészektől kezdve a díszlettervezőkön át az operatőrig mindenki ott volt, és utána kellett kitakarítani. Oda kellett mennünk egy kisebb csapattal, hogy meg tudjunk birkózni azzal a feladattal. De ennek ellenére elég sikeresen vesszük az akadályokat, mert rendszeresen visszahívnak.

Több alkalommal takarítottuk ki az Origo Filmstúdió különböző műcsarnokait, máskor a Korda Filmstúdióban egy 6 ezer négyzetméteres csarnokot. Oda ugye már kivonultunk a nagy súroló automatánkkal, és aránylag jó időben tudtunk végezni egy ekkora csarnokkal. Ezt akkorra már kiürítették, de a legvégén teljesen tisztán kellett kitakarítani, hogy úgy adják vissza a stúdió tulajdonosának a bérleményt. Az is egy bérelt helyiség volt ott arra a forgatási időszakra.

Úgyhogy egyre nagyobb tendenciát mutat ez a forgatás utáni/közbeni takarítás, és fel is készültünk rá. Sokszor megesett, hogy gyakorlatilag délelőtt szóltak, hogy este 8-kor fejezik be a forgatást, és akkor menjünk oda 5-6 emberrel, és hogy ki tudjuk-e takarítani. És meg tudtunk felelni ennek a feltételnek is, ahogyan meg tudtunk felelni annak a több ezer négyzetméternek is. Tehát fel vagyunk készülve ilyen jellegű takarításra, forgatási helyszíneken való takarításra, és a jövőben is tudjuk fogadni ezeket a megrendeléseket.

Püsök Ferenc
Tisztítás-technológiai szakember
Tisztítás-Technológiai Tudományok Intézete gyakorlati oktatója