Elkoszolódott márványlépcsők tisztítása

Elérkeztünk a 13. kerületbe, egy nagyon szép, márvány lépcsőházba. Nagyon szép lépcsőfokok vannak itt, de az évek során sajnos elkoszolódtak.

Tulajdonképpen ez egy nagyon régi épület, szerintem több mint 100 éves. Valamikor az évek során kaphatott márvány lépcsőfokokat, hogy díszítsék, azzal is szebbé tegyék a lépcsőházat. Viszont menet közben elképzelhető, hogy több felújítás is volt, amióta fent vannak ezek a márvány lépcsőfokok, és az építőipar szakemberei nem igazán vigyáztak arra, hogy festék, ragasztó, alapozó anyag stb. ne kerüljön rá, és megóvják annak a tisztaságát, szépségét. És hát bizony rengeteg kosz került rá.

marvanylepcso2

Az is elképzelhető, hogy a napi takarítás sem a megfelelő módon történt, mint ahogyan azt egy márványfelület igényelné, nem kapta meg azt a gondoskodást, és a több évtizedes használatból adódóan eléggé megkarcolódott, és már nem volt annyira szép, mint amilyen egy márványnak kell lennie.

marvanylepcso4   marvanylepcso6

Megkaptuk ezt a feladatot, hogy ugorjuk neki, és lépcsőfokról lépcsőfokra polírozzuk, csiszoljuk fel az egész lépcsőházat, és ennek zajlanak most jelen pillanatban a munkafolyamatai. Az első lépcsőfokokon már túlvagyunk, és nagyon eredményes és látványos a munkánk. Ezt folytatjuk egészen addig, míg az egészet be nem fejezzük, hogy a lakók és a közös képviselet is teljesen meg legyen elégedve.

Több mint 100 lépcsőfokról van szó, majdhogynem a padlástól, a negyedik emelettől egészen le a pincefordulóig. És a pincefordulóval volt a legtöbb problémánk, mert valószínűleg oda nagyon sok építési anyagot hordhattak le. Itt a csemperagasztótól kezdve a betondarabokon át a több évtizede rászáradt festékfoltig mindent sikerült már leszednünk róla, úgyhogy már a polírozás következik, ami visszaadja a márványnak az igazi fénylő, csillogó állapotát, amivel tényleg egy impozáns lépcső válhat majd belőle.

marvanylepcso1

marvanylepcso3

Püsök Ferenc
Tisztítás-technológiai szakember
Tisztítás-Technológiai Tudományok Intézete gyakorlati oktatója