Takarítás a hajléktalanszállón

Máltai szeretetszolgálat hajléktalanszállójában jártunk.

A MATISZ (Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség) minden évben szervez egy jótékonysági takarítási projektet. Tavaly pl. a Bethesda gyermekkórházban dolgoztunk, idén a választás a hajléktalanszállóra esett. Egy-egy ilyen akcióban több cég is részt vesz.

Nagyon jó érzés így önkéntesen megcsinálni egy-egy ilyen munkát, mert az ember valahogy visszaadja mindazt a jót, amit a társadalomtól  kap. Örültek nagyon neki a szervezők és a szálló dolgozói is. Elvileg ezt napi szinten takarítják, de nincsenek úgy eszközökkel, gépekkel vagy épp adott esetben tudással felszerelkezve, ezért nagyon hálásak voltak érte.

Más szempontból is jó ezt csinálni, mert tényleg olyanokkal találkozik az ember, amivel lelkileg is meg kell küzdeni: azzal az érzéssel, azzal a látvánnyal, ami ott fogadott minket. Ez egy kicsit úgymond földön tartja az embert, és lehet, máshol már sok sikert elértünk, itt is helyt kell tudnunk állni. Ez mindig egy jókis feladat szokott lenni, legalább évente egyszer.

Általában egy ilyen akció 1 napig tart. Olyan helyekre megyünk, ahol vagy nem tudják megengedni magunknak a komolyabb takarítást, vagy valamilyen más okból kifolyólag ez nem tud megvalósulni. Ilyenkor besegítünk, és elérjük azt, hogy ott is jó, jobb körülmények között lakjanak az emberek. Vagy ahogyan a kórházban: végre tudtunk egy nagyobb, alaposabb takarítást végezni. Sajnos a kórházakra is ráfér egy komolyabb tisztasági szint. A hajléktalanszállóról nem is beszélve.

Maguk a hajléktalanok is sokkal jobban érzik magukat, sokkal emberibb környezetben tudnak élni.

Egy-egy ilyen alkalommal megtanuljuk vagy megerősödik bennünk, hogy a pénz tényleg nem minden. Fontos persze, hiszen abból vesszük meg a napi kenyerünket, de ugyanakkor azt nem lehet, hogy csak pénzért dolgozzon az ember, mert az úgy értelmetlen, és nem érzi igazán jól magát! Kell, hogy úgy érezzük, hogy tényleg segítettünk valakinek. Akkor éri meg igazán. Pénzzel megfizethetetlen az az öröm, amelyet a munkánkért cserébe kapunk.

hajlektalan szallo takaritas 5

hajlektalan szallo takaritas 6

hajlektalan szallo takaritas 7

hajlektalan szallo takaritas 1

hajlektalan szallo takaritas 8

 hajlektalan szallo cica