Cleaning Show 2018

Idén ismét kint leszünk a Tisztaság (most már Cleaning) Show-n, hogy bemutatkozzunk, és találkozhassunk a nagyközönséggel.

cleaning show

Korábban beszéltük, hogy idén is megrendezésre kerül a Tisztaság Show. Októberben? Ez már többedik év, ugye?

Igen, a Cleaning Show, átnevezték. Október 5-6-án, a Hungexpón.

Már többedjére kerül sok ennek a megrendezésére. Egy nagyon színvonalas rendezvényről beszélünk, ahol igazából az összes fontossággal rendelkező takarító cég – gyártó, kivitelező – képviselteti magát. Ez tényleg egy olyan terület, ahol a nagyvilág előtt be lehet mutatkozni, nagy hírverése van és lesz folyamatosan ennek a rendezvénynek, és mindenki, aki gyakorlatilag úgy érzi, hogy a részese akar lenne a takarítóiparnak Magyarországon vagy Európában, akkor nagyon jó dolog, ha ott van. Sok érdekes előadás lesz, versenyek, kisebb feladatok, hogy egy-egy takarítási folyamatot hogyan lehet kivitelezni, mennyire hatékonyan, gyorsan; időnormák lesznek lemérve. A különböző gyártók, forgalmazók hoznak majd gépeket, eszközöket, amik ugye mindig egy érdekességként, újdonságként szerepelnek itt. Vannak a régiek is, amik úgyszintén még a mai napig működésben vannak és dolgoznak. De ezek is folyamatos fejlesztésben vannak. Minden ilyen újdonság egy-egy ilyen rendezvény során kerül napvilágra, illetve a nagy nyilvánosság elé. Az, aki folyamatosan fejlődni akar ebben a szakmában, és mindig figyelemben tartani az új tendenciákat, annak mindenképpen fontos, hogy itt legyen. Azon felül megjelennek a gyártók és a cégek, és ahogy az imént is említettem, kisebb versenyek lesznek, tehát a takarítási technológiák is bemutatásra kerülnek. Adott esetben egy-egy ilyen rendezvényen való részvétel elég komoly fejtágítással is jár, ami abszolút fontos, ha az ember tényleg jól akarja végezni ezt a szakmát.

Úgyhogy javaslom mindenkinek, hogy látogasson ki a rendezvényre, nézze meg az egész csarnokot, a kiállítókat, és máris okosabban fog hazatérni.

Díjmentes a belépés vagy valami költséggel jár?

Látogatóknak ingyenes a belépés, de regisztrációhoz kötött. Kiállítóként természetesen kell bérelnie egy kis standot, ezek különböző méretűek, vannak kisebbek-nagyobbak, így be tudja mutatni a saját termékét, szolgáltatását; ha gyártó vagy forgalmazó, akkor pedig az eszközeit.

Rengeteg Facebook meg egyéb megosztása lesz ennek az egésznek. Most már többedik alkalommal rendezik meg, és egyre nagyobb hírverése van, egyre több emberhez jut el. Mindenkinek ott a helye, aki fontosnak tartja ezt a fejlődést.

Idén te valamilyen szervező leszel a rendezvényen, igaz?

Igen, lesznek normaadó versenyek a technológiák bemutatása, ezeket én fogom levezényelni, hogy ki, milyen sorrendben jön és a többi. Igazából egyfajta házigazdája leszek ennek a kis versenynek.

Ez izgalmasan hangzik. :)

Igen, mindenki jöjjön ki, nézzen meg bennünket, és gazdagabban fog hazatérni. :)

Püsök Ferenc
Tisztítás-technológiai szakember
Tisztítás-Technológiai Tudományok Intézete gyakorlati oktatója